2012. október 2., kedd

Kalwaria Zebrzydowska, SzG3


Ez a hely már csak a neve miatt is érdekes. A település névadója Mikolaj Zebrzidowski, Krakkó akkori kormányzója volt, aki 1602 december 2-án alapította meg ezt a vallási komplexumot (kálvária). Érdekes, hogy a kálváriához csatlakozó várost csak 1617-ben alapították a nagyszámú zarándokok ellátása céljából. A kálvária központja, a templom már messziről látszik, mivel a komplexum egy domb tetejére épült. A hely Częstochowa után a második legnagyobb zarándokhely Lengyelországban. Ez (már ami a nagy látogatottságot illeti) önmagában már arról is felismerhető, hogy a templom előtt legalább 50 szabadtéri gyóntatóhely található. Az is látszik, hogy tényleg nagyszámú zarándokra vannak berendezkedve. Itt kivételesen láttunk néhány bazárost, főleg kegytárgyakat árusítottak. A templomhoz tartozik egy nagy kolostor, de ez nem látogatható. A templom mögött egy új építésű rész van, itt szálláshely és egyéb üzletek, parkoló található. Azonban ez nem minden. A területet a Jeruzsálemi szellemi körhöz tartozóan alakították ki, zarándokutak (turistautak) húzódnak a környező dombokon, az egyes stációk is ebben a körben lettek kialakítva (Herodes palotája, stb). Az mindenesetre látszik, hogy nagy pénzek forognak itt.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
 Kalwaria Zebrzydowska
Kalwaria Zebrzydowska

Összefoglalóbb jellegű beszámolók Lengyelországról:

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése